Ugrás a főmenüre.
Blog 2007.12.02.

Születésnapi buli

Nagyon jó ötlet pizzázással egybekötött születésnapi bulit rendezni nálunk, úgy meg pláne, hogy az egész meglepetés, az ünnepelten kívül senki sem tudta, hova jön és mit fog csinálni. Döbbent arcok voltak bőven. Születésnapi buli

Kezdődött azzal, hogy az utcán úgy kellett összefogdosni a gyerekeket szállító autókat, hiszen a szülők nem gondolták volna, hogy nálunk lesz a buli: kívülről egy pici táblán kívül semmi sem látszik, csak egy üres udvar.

Fegyelmezett, kultúrált öldöklés folyt a pályán és még egy kissé bonyolult zászlós menetet is játszottunk. Két lány később jött, így sokkhatásként érte őket az egész. Rögtön belecsöppentek a dübörgős/villogós játék közepébe és a tudnivalókat a káosz közepén kellett elmondani. Szerencsére viszonylag hamar feloldódtak és feltalálták magukat.

A nálunk felejtett pilóta és egyéb keksz maradványokat utólag is köszönjük, még egy héttel utána is abból éltünk! :-)

Összesen négy vagy öt menetet játszottunk, de a királyos menetek után nincs egyéni pontozás, így csak két menet eredményeiből lehetett táblázatot készíteni. Ketten vagy hárman pedig lusták voltak saját eredményeiket felírni, ejnye-bejnye.

a játékosok teljesítménye
játékos1.menet helyezés 2. össz-eredmény (a kisebb a jobb)
Geri 1 2
3
Johanna 4
1
5
Gina 3
3
6
Barni 6
5
11
Tumnusz 7
4
11
Ricsi 5
9
14
Bálint 8
6
14
A. Lilla 2
12 14
K. Lilla
9
8
17
Eszter 11
7 18
B. Bence
10 11 21
Noncsi 13 10 23
M. Bence
12 13 25
Dan 14 14 28

Mivel az összeredmények nagyon kicsit szóródnak csak, ezért az látszik, hogy nagyon kiegyenlített volt a teljesítmény, kevés volt a játékosok között a különbség. Kivéve szegény Dant, aki bár kétségtelenül nagyot alkotott az esemény kitalálásával és megszervezésével, mégis tökutolsó lett. Nem baj, majd legközelebb!

8 hozzászólás

  1. idézem 2007.12.30. 00:22
    • she
    Sziasztok!
    Szeretném meglepni a fiaimat ezzel a nagyszerű programmal.
    Mivel egyedül nevelem őket, csak üdülési csekket tudnék ajánlani, 60.000.-ft értékben. Lehetséges elfogadni így számotokra?

    Üdv:egy anyu (Erika néni)
  2. idézem 2007.12.30. 00:33
    Sajnos nem vagyunk üdülési csekk elfogadó hely, de most a hozzászólásod hatására utánanézünk, hogy lehet-e, és pár napon belül visszajelzünk.
  3. idézem 2008.01.14. 13:57
    Beszereztük a szükséges papírokat, hamarosan üdülési csekk elfogadóhely leszünk!
  4. idézem 2008.02.01. 01:59
    Üdülési csekk elfogadóhely lettünk, hamarosan írok róla egy hosszabbat.
  5. idézem 2008.02.25. 10:47
    • Johanna
    énis rajta vagyok a képen;)
    nagyon jóóó volt :D
  6. idézem 2008.02.25. 10:53
    • Johanna
    cegény Dan :P:P
  7. idézem 2008.02.26. 11:50
    • Bálint
    én is rajta vok jobb oldalt alulXD
  8. idézem 2009.08.05. 06:45
    • Szasza
    Hali!!!
    Nekem is volt bulim!!!!!!
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.

Legutolsó hozzászólások

2010. július 14.: Krisz: Pontosan :D nekem tetszett és nagyon új volt hála égnek a sok airsoftozással a haverock al a sötétben megedzett ide is :D XD

2010. július 14.: Pein: hehe...yo kis buli volt...ismétlés tolás lesz itt xD

2010. július 07.: Csáklit: Wáááááow, na kija kiráááály? :))))) Nagyon nagyon jól mulattunk, igazi csapatépítő volt, köszönjük a srácoknak a szuper bulit a...

iMect means internet, media and other cool things. We're a small company located in Hungary. There is a big footer on every page where you can discover what we do and what happens with us.

Az iMect jelentése: internet, média és egyéb király dolgok. Egy kis magyar cég vagyunk. Minden oldalon van egy nagy lábléc, ahol felfedezheted, hogy mivel foglalkozunk.